Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Nemrégiben állítottuk össze a palace4picture saját listáját az idei év 20 (+5) talán leginkább várt popcornmozijáról, akkor legnagyobb sajnálatunkra azt tapasztaltuk, hogy számos olyan animációs film maradt a listán kívül, melyek nagyobb visszhangot is megérdemeltek volna. Ezét úgy döntöttünk, hogy egy rövid összefoglaló 5-ös listával tisztelgünk az általunk is igen várt animációs mesék előtt, melyekre jó eséllyel a legkisebbek és a legnagyobbak is egyaránt kíváncsiak lesznek szerte a világban.

 

5. Kalózok – A kétballábas banda

A Cloumbia Pictures, a Kalózok – A kétballábas banda című produkcióval bátor lépésre szánta el magát, hiszen filmjével az egyeduralkodó animációs filmstúdiók mellett Wallace és Grommit filmeket idéző képi világgal próbál meg labdába rúgni. Az előzetes alapján bőven megvan rá az esélye, nem beszélve arról, hogy Hugh Grant első animációs szinkronszerepében nagyon erősnek tűnik. A film főszereplője a Kalóz Kapitány (Hugh Grant) és annak szedett-vedett legénysége, akik az Év Kalóza díjára pályáznak, azonban riválisaik cseppet sem könnyítik meg a helyzetüket, és ha ez még nem volna elég, a fél világot átívelő kaland során olyan veszélyekkel kell szembenézniük, amelyekre álmaikban sem gondoltak volna. A filmet, amely április 5-én érkezik a mozikba Peter Lord (Wallace és Grommit) és Jeff Newitt rendezik.  

4. Lorax

 

A Gru alkotóinak, na és persze Dr. Seuss elképesztő fantáziavilágának köszönhetően idén végre filmes adaptációt kap a megtörhetetlen reményt szimbolizáló erdei lény klasszikus meséje, a Lorax. A mese történetének középpontjában egy 12 éves fiú áll, akit mindössze egy feladat választ el álmai hölgyétől: fel kell derítenie Lorax történetét, a mogorva, ámbár elbűvölő lényét, aki kénytelen harcolni világának megvédéséért. Dr. Seuss négy nemzedék gyermekeinek szívébe lopt be magát és tanította meg közben olvasni őket 44 könyvével. Az író hét egyetemen kapott irodalmi és művészeti doktori címet, és 1984-ben megkapta a Pulitzer-díjat. 1991-ben hunyt el, máig is ő a világ legsikeresebb gyerekkönyv szerzője. A Lorax március 22-én érkezik a mozikba.  

 

3. Madagaszkár 3

A Madagaszkár 3 a korábbi 20-as listánkon is helyet kapott, így hát természetesen most is itt a helye. A négy állatkerti szökevény nem adja fel a reményt, hogy visszajussanak New York-i otthonukba: szökési tervük azonban balul sül el, és Monte Carloban kötnek ki, ahol egy kiégett cirkusz állatainak segítségével próbálnak elmenekülni az üldözőik elől. Egy Európát átölelő cirkuszi turné végén Londonban kötnek ki, ahol Alex, Marty, Melman és Gloria, Vaszilijjel a szibériai tigrissel, Giával, a jaguárral, valamint Stefanóval, az oroszlánfókával kiegészítve, visszakerülnek az állatkerti showbusiness világába, és felújítják a cirkuszok látványvilágát. A Paramount és a Dreamworks gondozásában készülő Madagaszkár harmadik részét az előző két részt is jegyző Eric Dannel rendezi. Amerikai bemutató: június 8

2. Jégkorszak 4 ­– Vándorló kontinens

Idén tovább folytatódnak minden idők egyik legszerethetőbb triójának (Manny, Diego és Sid) kalandjai. A hordától elszakadva a három barát egy jéghegyen utazva olyan kalandok részeseivé válik, amelyek valódi hősöket faragnak belőlük, s melyek során a lehetetlent is le kell küzdeniük az életben maradásért, a kegyelmet nem ismerő kalózok és az egzotikus szörnyek által szegélyezett úton. Mindeközben Motkány hihetetlen kalandjai is tovább folyatatódnak, aki olyan helyre jut el, ahol korábban még egy mókus sem járt. A Jégkorszak első része 383 millió dollárt keresett, a második rész a maga 655 milliós bevételével már majdnem megduplázta a tétet, a harmadik rész pedig már megközelítette az egymilliárd dolláros álomhatárt. A Jégkorszak 4 július 13-án, 3D-ben debütál a mozikban. 

1. Merida, a bátor

 

A Merida az év egyik legígéretesebb animációs filmjének ígérkezik, és nem csupán azért, mert a Disney/Pixar produkciók már jó ideje stabilan hozzák a legmagasabb színvonalat, hanem azért is, mert a rendezői székben Mark Adrews és Brenda Chapman párosát köszönthetjük, akik – ugyan külön-külön de – korábban olyan filmek munkálataiban is részt vettek, mint a Hihetetlen család, a Lecsó, az Egyiptom hercege, vagy az Oroszlánkirály. A történet a misztikus skót felföldön játszódik, középpontjában pedig Merida, az ifjú, ámbár nagyon is képzett íjász áll, aki hogy helyrehozza a birodalom ellen elkövetett vétkét egy olyan küldetésre indul, amely örökre megváltoztatja a felföld életét. A film június 22-én klasszikus és 3D verzióban debütál a mozikban.

 

(az eredeti 20-as lista itt tekinthető meg:http://palace4picture.blog.hu/2012/01/02/20_film_melyeket_latnod_kell_2012_ben)

A bejegyzés trackback címe:

http://palace4picture.blog.hu/api/trackback/id/tr403524318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.01.06. 18:42:01

úú pont a legnagyobb cégek leghíresebb filmjei! milyen érdekes, hogy pont ezeket kell látnom!!! úúú

Hundoc 2012.01.06. 19:01:56

sajnos ehhez még nincs dátum, pedig ez is várós lenne:
www.youtube.com/watch?v=zr_Ta6NS3-g&feature=related

palace4picture 2012.01.06. 20:22:28

@endike: a cím alatti részben azért ott van a pontosítás. Hiábba az Arrietty vagy az új Akira (ha minden igaz), ezek azok, amikre előrelátatólag a legtöbben be fognak ülni. Mi ezt mondjuk, a -látnod kell- pedig épp ezt jelenti. A macskaköröm lemaradt, akkor bizonyára világosabb lenne.

palace4picture 2012.01.06. 20:24:01

@koimbra: Nem vagyok a moderálás híve, ezért most nem is teszem meg, de hogy nézne már ki ha a filmdroid-os bejegyzések után ott reklámoznám a palace4picture-t? Ugyan kérlek...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.06. 22:29:15

@palace4picture: Nyugodtan moderáld, én is ezt tenném, mivel én se szeretem, ha valaki bemásolja saját linkjét. Nem is szoktam linkelgetni, csak hirtelen felindulásból nyomtam egyet ide, hogy lesz azért még jó néhány érdekes animációs film.
És nem akarok genyó lenni (de az leszek), de ahogy nézem nem is nagyon tudnál mit linkelni az oldalról (vagy csináld rendesen vagy ne).

palace4picture 2012.01.07. 01:08:56

@koimbra: Nem tudom mire föl ez a modor, amikor előtte meg igazat adtál, hogy nem illendő dolog saját linket másolni. Csináljam rendesen, vagy ne? Sejtem mi lehet a bajod, de inkább rádhagyom. (ha nem muszáj, nem foglak moderálni, hadd lássák...)